előző oldaltartalomjegyzékkövetkező oldal


A magyarországi paleozoikum


Az Ausztroalpi nagyszerkezeti egység paleozóos képződményei


Az Ausztroalpi nagyszerkezeti egység Magyarországra eső része a kelet-alpi takarórendszer legkeletibb nyúlványa. Kőzetei a Soproni hegység területén és Fertőrákos mellett bukkannak felszínre, egyébként csak mélyfúrásokból ismertek, mivel fiatal (miocén, pannon és negyedidőszaki) üledékekkel fedettek. A nagyszerkezeti egység északi pereme az országhatáron kívülre esik, déli szegélye az úgynevezett Rába-vonal. Paleozóos képződményeit tekintve két egységre tagolható: Soproni és Fertőrákosi metamorfitok, illetve Rábamenti metamorfitok. Ezeknek az egységeknek a területén nincsenek mezozóos kőzetek, csak tőlük délre, a Kőszegi-hegységben. Ez utóbbi terület a Pennini egység része, melyet a mezozoikumi fejezetben tárgyalunk.

Soproni és Fertőrákosi metamorfitok

Az egység kőzetei a Soproni hegységben és Fertőrákos mellett jelennek meg felszínen. A Soproni-hegységben a fő kőzettípusok csillámpala és gneisz. A metamorfizált kőzetek eredeti üledékanyaga ópaleozóos, a metamorfózis a variszkuszi (herciniai) hegységképződés során jött létre. Az alpi hegységképződés alatt a kőzetek egy része alacsonyabb nyomás- és hőmérsékletviszonyok mellett úgynevezett retrográd (visszafordított) metamorfózist szenvedett. A másik felszíni megjelenés, a "Fertőrákosi palasziget" néhány km2-nyi terület, ahol a sopronihoz hasonló metamorfitok és amfibolit fordulnak elő. Fúrásokban a Soproni és Fertőrákosi metamorfitokhoz hasonló képződményeket a Kisalföld területén több helyen találtak.

Rábamenti metamorfitok

Az egység a Soproni és fertőrákosi metamorfitoktól délkeletre, a Rába-vonalig terjed. Gyengén metamorfizált ópaleozóos üledékes kőzetekből áll (agyagpala, fillit, metahomokkő, dolomit), vulkáni közbetelepülésekkel. Kizárólag fúrásokból ismert, több km vastagságú fiatal üledékekkel fedett.

Az Ausztroalpi nagyszerkezeti egység képződményeinek elterjedése (Fülöp, 1994 nyomán)

A Pelsoi (Magyar-középhegységi) nagyszerkezeti egység paleozóos képződményei


A Magyar-középhegységi nagyszerkezeti egységet a Balaton latin neve (Pelso) után Pelsoi egységnek is nevezik. A nagyszerkezeti egységet északon az Ausztroalpi nagyszerkezeti egységtől a Rába-vonal választja el, a Vepori nagyszerkezeti egységtől pedig a Diósjenői-vonal. Déli határa a Közép-magyarországi lineamens. Északnyugat és délkelet felé túlnyúlik az ország területén. Paleozoikumi kőzetei kevésbé metamorfizáltak, mint az Ausztoalpi egységé. A tengeri és szárazföldi eredetű üledékes sorozatok mellett variszkuszi gránit is előfordul. A nagyszerkezeti egység négy alegységre oszlik: a Dunántúli-középhegységi, a Szávai (korábban Igali, illetve Közép-dunántúli egységnek nevezték), a Bükki és az Aggtelek-Rudabányai egységre. A Dunántúli-középhegységi egységet a tőle délre eső Közép-dunántúli egységtől a Balaton-vonal választja el, a Bükki egység felé eső határa csak feltételezett, mivel nincs fúrási adat a megfelelő pontosítására.

Dunántúli-középhegységi egység

Az egység legidősebb kőzete az ordovíciumi "Balatonfőkajári kvarcfillit". Balatonfőkajárnál felszínen előbukkanó, agyagos homokkőből keletkezett, enyhén metamorfizált kőzet, mely fúrásokban a Velencei-hegységtől Balatonhídvégig nyomozható.

A szilur időszaki "Lovasi agyagpala" a Balaton-felvidéken Lovas és Alsóörs községeknél, a Velencei hegységben és kisebb foltokban a két terület között is felszínre bukkanó, 400-600 m vastagságú összlet. Fúrásban a Velencei-hegységtől Balatonalmádiig követhető. Alsóörsnél felszínen kovapalát és vulkáni közbetelepüléseket is tartalmaz. A kovapala rétegekből szilur korú mikrofossziliák kerültek elő. Révfülöpnél kissé fiatalabb agyagpala települ rá, amely szintén tartalmaz vulkáni szinteket.

A devon időszakot a "Polgárdi mészkő" képviseli, amely Polgárdi és Szabadbattyán mellett felszínen, a környéken több helyen fúrásban jelenik meg. A kőzet sekélytengeri eredetű, korallmaradványokat tartalmaz. A karbon gránit oldatai jelentéktelen sziderites metaszomatózist okoztak benne. Az eocén andezites vulkanizmushoz kapcsolódóan teléres galenites ércesedés jött létre a mészkőben, melyet Szabadbattyánnál 1938-54-ig bányásztak.

Szabadbattyán környékének földtani szelvénye (Majoros in Fülöp, 1990 nyomán)

A karbon időszak első feléből származik a "Szabadbattyáni agyagpala". A kőzet csak egy kis foltban, Szabadbattyánnál, a Polgárdi mészkő mellett, az ólomérc bányában jelenik meg. A sötétszürke agyagpala mikrofauna tartalma alapján az alsó karbonba sorolható. Felső karbon korú a "Fülei konglomerátum", amely Füle és Úrhida között felszínen, fúrásban kb. 20 km2-nyi területen található kovás, durvakavicsos, folyóvízi eredetű konglomerátum. Növényi maradványokat tartalmaz. Ez a kőzet már a variszkuszi orogenezis felgyűrődési szakaszát, a kiemelkedést, szárazulatra kerülést jelzi.

A variszkuszi hegységképződéshez kapcsolódó gránitmagmatizmus eredménye a felső karbon "Velencei gránit". A Velencei-hegység fő tömegét alkotja, 15x7 km területen van felszínen. Fúrásokban a Balaton-vonal mentén jelenik meg. Több helyen burkolja a szilur "palaköpeny", melyben kontakt elváltozásokat okozott. Az utómagmás folyamatok fluoritot (Szűzvár és Pákozd mellett bányászták 1952-61-ig), molibdenites kvarcereket és szfalerit-galenit ércesedést (Pátkán bányászták 1964-72-ig) hoztak létre benne.

A perm időszakban az egység végig szárazulat maradt. Ilyen körülmények mellett jött létre a "Balatonfelvidéki vöröshomokkő". A Balaton-felvidéken kb. 40 x 5 km-nyi területen felszínen, fúrásban kb. 150 km hosszan követhető. A felső perm folyamán, száraz meleg éghajlaton keletkezett folyóvízi vörös homokkő és aleurolit sorozatot Tabajdnál és Dinnyésnél fúrásban lagúna környezetben keletkezett dolomit-evaporit rétegek váltják fel, ami a Tethys kezdeti szétnyílásához kapcsolódó transzgressziós tengerelöntést jelez.

A Dunántúli-középhegységi egység paleozóos és mezozóos kőzeteinek elterjedése (Fülöp, 1990)

Szávai (Igali, Közép-dunántúli) egység

Az egység paleozoikumi (és mezozoikumi) kőzetei kizárólag fúrásból ismertek. Az alsó és középső permből sötétszürke agyag, aleurolit, homokkő sorozatot tártak fel. Az Újfalu melletti fúrásban, miocén képződmények alatt, 4000 m körüli mélységben, kb. 600 m vastagságban harántolták ezt a tengeri eredetű üledékes sorozatot. Hasonló kőzeteket a Karád melletti fúrásokban is találtak. Az újfalui fúrásban a törmelékes üledékekre kb. 250 m vastagságú középső perm dolomit települ. A Pesti-síkságtól délre, Bugyi és Sári között mélyült fúrásokban, 1000-1300 m-ig felső perm, sekélytengeri környezetet jelző bitumenes dolomitot találtak. Perm időszaki tengeri üledékes kőzetek Magyarország területén a Szávai egységen kívül csak a Bükkből ismertek (eltekintve a rudabányai-hegységi lagunáris eredetű gipsz-anhidrit sorozattól).

Az Igali-öv kiemelt nagyszerkezeti jelentőségű. A kréta-paleogén során az igali övezet az afrikai és az eurázsiai lemez ütközésével kialakuló Kárpátok és Dinaridák között, nyomásárnyékban helyezkedett el. Nyomvonala mentén az ütközés által leszakadt és kipréselődött lemeztöredékek (mikrolemezek) eredeti keletkezési helyükről több száz km-t vándoroltak. Így kerültek jelenlegi helyükre a Keleti-Alpokhoz tartozó rábamenti metamorfitok, a Dél-alpi kapcsolatokat mutató Dunántúli-középhegységi egység (kb. 500 km-t vándorolva) és az eredetileg a Dinaridákhoz tartozó Bükki egység. A miocén elejére az átrendeződés befejeződött, a Szávai egység területe süllyedni kezdett, és fiatal üledékekkel töltődött fel.

Bükki egység

A Bükki egységhez soroljuk a Bükk hegység paleozóos és mezozóos képződményeit (beleértve a szarvaskői és a darnói ofiolitokat is), valamint a Szendrői- és az Upponyi-hegység kőzeteit. A paleozoikumot tekintve az egységben gyengén metamorfizált, ordovíciumi-alsó karbon korú kőzetek a Szendrői- és az Upponyi-hegységben vannak felszínen. Felső karbon és perm kőzeteket felszínen a Bükk hegység északi részén találunk.

Ordovíciumi kőzeteket az Upponyi-hegységben figyelhetünk meg. Ezeket nem ősmaradványok alapján, hanem az Alpokban vizsgált, ősmaradványokat tartalmazó, hasonló sorozatokkal való megfeleltetés révén minősítették felső ordovíciuminak. A kőzetek kisebb feltárásokban felszínen megjelenő homokkövek.

A szilur képződmények szintén az Upponyi-hegységben fordulnak elő. Ezeket nyílttengeri lerakódású, magas szervesanyag-, vas- és mangántartalmú kovapala képviseli, amely "Tapolcsányi homokkő és agyagpala formáció" néven ismert. A benne előforduló vasércet az 1800-as években bányászták, és az újmassai kohóba szállították. A lencsés mangánércet csak kutatták. A formáció szilur korát Radiolaria maradványok igazolják.

Devon időszaki kőzeteket a Szendrői- és az Upponyi-hegységben egyaránt találunk. A Szendrői-hegység fő tömegét ezek alkotják. A devon kor Crinoidea, korall és Conodonta maradványokkal igazolt. A kőzettípusok között előfordul agyagpala, mészkő és bázisos vulkanitok.

Karbon kőzetek Szendrői hegységben, az Upponyi hegységben és a Bükkben is előfordulnak. Az alsó karbonban a Szendrői hegységben legelterjedtebb képződmény a "Szendrői fillit", vastagsága kb. 700 méter. Az ugyancsak a Szendrői-hegységben található "Rakacai márványt" díszítőkőként bányászták. Az Upponyi-hegységben a legelterjedtebb kőzetcsoport a "Lázbérci formáció", melyet mészkő és meszes agyagpala alkot.

Az Upponyi-hegység földtani térképe (Fülöp, 1994)

Felső karbon kőzetek a Bükk hegység északi részén ("Szilvásváradi formáció", "Mályinkai formáció") találhatók, kb. 1500 m vastagságú, ősmaradványokban gazdag üledékösszletet alkotnak. A fő kőzettípusok aleurolitpala, illetve homokos agyagpala mészkőlencsékkel. A kőzettani kifejlődés és az ősmaradványok délalpi, dinári kapcsolatra utalnak.

Az egységben alsó perm képződmények nem fordulnak elő. A középső és felső perm kőzetek a Szávai egységbeliekhez hasonlóan tengeri eredetűek (ellentétben a dunántúli középhegységi szárazföldi üledékekkel), és az É-Bükkben, a karbon területet délről szegélyező, kb. 1 km széles sávban vannak felszínen. A kőzettani és őslénytani jellegek a karbon kifejlődésekhez hasonlóan dél-alpi, dinári kapcsolatra utalnak. A középső perm sorozatot gyengén metamorfizált homokkő, aleurolitpala, valamint lagúna fáciesű, evaporit rétegeket tartalmazó dolomit alkotja. Az alsó tagozatokban urándúsulás jelentkezik, de ez nem ipari méretű. A felső permbe a "Nagyvisnyói bitumenes mészkő" sorolható, amely ősmaradványokban, főleg alga-fosszíliákban gazdag.

A Bükk hegység paleozóos képződményeinek elterjedése (Fülöp, 1994)

Aggtelek-Rudabányai egység

Az Aggtelek-Rudabányai egység különböző eredetű takarókból épül fel. Egyedüli ismert paleozoikumi képződménye a perm korú "Perkupai anhidrit". Perkupán anhidrit bánya működött 1955-85-ig. 1986-tól Alsótelekesen nyílt gipsz bánya. A képződmény takarós áttolódással került jelenlegi helyére, a szlovákiai Szilicei-, Bódvai- és Tornai takaró leszakadt részeként, valószínűleg a jura végén. Az áttolódás folyamán fiatalabb szerpentinesedett magmás kőzettesteket gyűrt magába. A lagunáris eredetű gipsz-anhidrit sorozat képződése a Tethys kezdeti felnyílásához köthető transzgressziót jelzi.

A perkupai gipsz-adhidrit előfordulás földtani szelvénye (Mészáros in Juhász, 1987 nyomán)

A Tátra-vepori nagyszerkezeti egység paleozóos képződményei


Magyarországon a kárpáti-vepor kapcsolatokat mutató paleozóos képződmények elterjedése alárendelt. Két, egymással területileg nem kapcsolódó szerkezeti egységet sorolunk ide: a Vepori és a Zempléni szerkezeti egységet. A vepori egység kőzetei az ipolymenti területen kizárólag fúrásban jelennek meg, a Zempléni egység kőzetei néhány kisebb kibúvásban is tanulmányozhatók.

Vepori egység

Ópaleozoikumi, a nyugat-kárpáti Vepor kristályospalákkal rokonságot mutató gneisz-csillámpala kristályos tömeget tártak fel Pest- és Nógrád megye É-i részén mélyült fúrások, 600-1200 m mélységben ("Ipolymenti kristályospala összlet"), mely észak felől, takarós áttolódással került mai helyére. Kora valószínűleg szilur-alsó devon. Északabbra, Szlovákia területén a kőzetcsoport felszínen is megjelenik.

A vepori egység magyarországi elterjedése (Fülöp,

Zempléni egység

A Zempléni egység túlnyomó része áthúzódik Kelet-Szlovákiába. A szerkezeti egység hovatartozása vitatott. Ma a szakemberek többsége - elsősorban a szlovák geológusok - egyetért abban, hogy a Tátra-vepori nagyszerkezeti egységhez tartozik, főleg a metamorfitok jellege és kora alapján.

A felső proterozoikumi vagy ópaleozoikumi "Vilyvitányi csillámpala" a Tokaji-hegység É-i részén, Vilyvitány és Felsőregmec községek között, kb. 4 km2-nyi területen felszínen lévő csillámpala, gneisz, amfibolit. A környéken több fúrásban is előfordul.

Felsőregmectől É-ra kb. 1 km2-nyi területen felső karbon - perm, folyóvízi konglomerátum és homokkő bukkan a felszínre. Növényi maradványokat és vékony, grafitos-antracitos rétegeket tartalmaz. A sorozat "Zempléni permokarbon" néven ismert. Szlovák területen az antracitos rétegek száma és vastagsága jelentősebb.

A Vilyvitányi kristályospala (függőleges csíkozás) és a felsőregmeci permokarbon (ferde csíkozás) helyzete. A Magyarországra eső terület többi részét miocén és negyedkori vulkáni, illetve üledékes képződmények fedik (Fülöp, 1990 nyomán)

A Tiszai nagyszerkezeti egység paleozóos képződményei


A Tiszai nagyszerkezeti egység paleozóos és mezozóos kőzetei a Közép-magyarországi lineamenstől délre eső terület medencealjzatát alkotják. A nagyszerkezeti egység területe több mint 100 ezer km2, átnyúlik Horvátország, Szerbia és Románia területére. Ezekben az országokban kőzetei jelentős területen felszínen vannak. Magyarországon azonban csak a Mecsekben és a Villányi-hegységben bukkannak elő, egyébként nagy vastagságú neogén üledéktömeggel fedettek. Az Alföldön paleozóos kristályos aljzat kb. 14 ezer km2 területet foglal el. Erősen tagolt, felszíne 300-5000 m mélység között változik, hátságokból, rögökből, süllyedékekből áll.

A Tiszai nagyszerkezeti egység kőzetei keletkezésük idején a variszkuszi Európa déli peremén helyezkedtek el. A nagyszerkezeti egység kialakulása, vagyis a kontinensről való leszakadása a jurában következett be. Ezt követően bonyolult forgó és haladó mozgással, a miocén elején érkezett meg jelenlegi helyére. Pre-alpi (a Tethys felnyílását megelőzően kialakult) képződményei a variszkuszi orogenezis során összetorlódott, különböző eredetű egységek. Az alpi ciklusban már egységesen fejlődött, de különböző fáciesövek alakultak ki rajta. Emiatt egységeinek tárgyalásánál meg kell különböztetnünk e két szakaszt. A pre-alpi ciklusban, vagyis a perm végéig képződött kőzeteket tartalmazó nagyszerkezeti egységet a Szlavónia-Dráva, Kunsági és Békési egységre tagolják.

Szlavónia-Dráva egység

Az egység kőzetei csak Horvátország területén vannak felszínen. A Dél-Dunántúl területén feltárt legidősebb képződmények kora paleozoikumi gneisz, csillámpala és amfibolit. Délnyugati részén a kristályos kőzetekre a terület kiemelt, szárazulati jellegét jelző felső karbon, molasz jellegű, szárazföldi, antracitnyomos törmelékes rétegek települnek. Egyes vélemények ennek a sorozatnak alapján vonnak párhuzamot a Zempléni egységgel, és sorolják azt a Tiszai nagyszerkezeti egységhez.

Kunsági egység

Az egység nyugati részén, a Mecsek hegységi Ófalu mellett szilur-devon réteges migmatit, kristályos mészkő, amfibolit, fillit és csillámpala van felszínen. Ezeket a kőzeteket "Ófalui fillitnek" nevezték. Fúrásokból hasonló korú képződmények Szalatnak (szilur pala és vulkanit) és Gyód (szerpentinit) mellett kerültek elő.

A Dunántúl délnyugati részének paleozóos és mezozóos képződményei (Fülöp, 1990)

Az egység legelterjedtebb kőzettípusa az alsó karbon időszaki gránit a Mecsek délkeleti előterében, a Mórágyi-rögben, kb. 18x11 km-nyi területen van felszínen. A variszkuszi hegységképződés során, ultrametamorfózissal keletkezett migmatitos gránit. A migmatitos szegélyek felől a központi gránit mag felé az átmenet folyamatos. A gránit-migmatit sorozat áthúzódik az egység keleti, az Alföldre eső részére, ahol fúrásokban az elterjedése beazonosítható.

A perm időszak kőzetei is a terület akkori kiemelt, szárazföldi helyzetét jelzik. Az alsó permet a "Korpádi homokkő" és a "Gyűrűfűi riolit" képviseli. Utóbbinak a Mecsek hegységben, Gyűrűfű mellett ismert egyetlen, kisebb feszíni kibúvása, de több fúrás is feltárta. A Dél-Alföldön, fúrásokban szintén megjelenik.

A középső permbe sorolják a vörös színű, szárazföldi (folyóvízi-tavi) törmelékes üledékeket ("Cserdi konglomerátum", "Bodai aleurolit"), melyek a Nyugat-Mecsekben elterjedt felszíni képződmények.

Felső perm korú a "Kővágószőlősi homokkő", amely folyóvízi eredetű szürke-zöld homokkő. Ebben jelenik meg az uránércesedés, lencséket alkotva. Bányászata az 50-es években kezdődött, és az ezredfordulóig tartott. Az uránércet kezdetben a Szovjetunióba szállították, majd a paksi atomerőműben hasznosították. Az itt keletkezett sugárzó hulladék végleges tárolására alkalmas helyet a mórágyi gránitban vagy a bodai aleurolitban tervezik kialakítani.

A Tiszai nagyszerkezeti egység három pre-alpi (felső permnél idősebb képződményeket tartalmazó) egysége (Szederkényi in Haas, 2001 nyomán)

A Tiszai nagyszerkezeti egység magyarországi részének felső karbon - perm képződményei a terület kiemelt, szárazulati jellegét mutatják (Majoros in Karátson, 2002)

Békési egység

Az egység az Alföld déli részén helyezkedik el, átnyúlik Szerbia és Románia területére. Uralkodóan erősen gyűrt, közepes- és nagyfokú metamorf kőzetekből épül fel. Az egységen belül a Battonyai komplexum egy felszíni vetületben 15 km széles és 20 km hosszú, mély-plutoni eredetű gránit intrúzió, melyet migmatitok és kristályos palák öveznek. Az alsó perm Gyűrűfűi riolit a perm időszak egyetlen elterjedt képződménye a területen.

Az alföldi medencealjzat paleozóos és mezozóos képződményeinek elterjedése (Fülöp, 1994)

A magyarországi nagyszerkezeti egységek helyzete a paleozoikum végén


A szerkezeti egységek földtörténeti múltbeli helyzetének megállapítása a kőzettani és őslénytani jellegek vizsgálata (fáciesviszonyok tisztázása), azok tágabb környezetünkkel való összehasonlítása (analógiák), a szerkezeti elemek tanulmányozása és a paleomágneses mérések alapján lehetséges. Ezek figyelembe vételével a paleozoikum végére a hazai szerkezeti egységeket tekintve a következő ősföldrajzi kép vázolható:

A szerkezeti egységek a perm végén a mai helyüknél jóval délebbre, az Egyenlítő és a Ráktérítő között, a variszkuszi orogenezis által létrehozott Pangea szuperkontinensbe kelet felől benyúló tengeröböl környezetében helyezkedtek el. Az Ausztoalpi nagyszerkezeti egység a sekélytenger északnyugati peremén, részben szárazföldi, részben lagunáris viszonyok között volt található. Magyarország területén e szerkezeti egységből a perm végén nem ismerünk kőzeteket. A Magyar- középhegységi nagyszerkezeti egység Dunántúli-középhegységi egysége a sekélytenger nyugati partjainál, részben szárazföldi, részben lagunáris viszonyok között létezett. A Szávai (Igali) egység és a Bükki egység a Déli-Alpok és a Külső-Dinaridák szomszédságában, a sekélytenger borította területen helyezkedett el. A Tiszai nagyszerkezeti egység teljes egészében szárazulat volt, a tenger északi partvidékén.

A Magyarország aljzatát alkotó szerkezeti egységek helyzete a felső permben. 1: sekélytengeri karbonátos fácies, 2: evaporitos lagúna fácies, 3: szárazföldi fácies, 4: szerkezeti egység határa, DKH: Dunántúli-középhegységi egység, KD: Közép-dunántúli (Szávai) egység (Haas, 1996 nyomán)


előző oldaltartalomjegyzékkövetkező oldal